Szoval a tengap az hosszu volt. Kicsit meselek.
Komolyan paraztam rajta, hogy majd durvan felverem a szobatarsaimat azzal, hogy fel otkor kelek, de vegeul a hajnalig uvoltve iszogato -- feltehetoen skandinav -- rocker csapat megoldotta ezt a problemamat. Kvazi rank rugtak az ajtot epp amikor ebredtem.
A mar megszokott pantomin utan -- aminek kereteben a potjegy szuksegessege felol erdeklodtem -- fel a vonatra. Kis intermezzo a kirandulo sracokkal, akik miutan a sort befejeztek nekialtak Dzsintonikozni, majd kozosen kiszinezni egy kifestokonyvet. (Ugye ekkor meg nem mult el fel nyolc, nem tudom, mit szivtak el mielott felszaltak.)
Szoval Zilina. Na Zilina mar rendes varos. A varosokat onnan lehet megsimerni, hogy ott kis helyen akar sok ember lenni, ezert kozel teszik egymashoz a hazakat. (Igen, Szeged ilyen tekintetben nem rendes.) Az is sokat dobott a dolgon, hogy az itteniek nem ereznek kesztetest arra, hogy helyenkent aranyozassal taknyoljak be a kovacsolt vaskapukat. Vagy elnyomjak magukban szlovaksaguknak ezt a reszet. Szoval ez egy tok harmonikus kisvaros, passzolnak egymashoz az epuletek, a kis utcakat hasznaljak, atelik a helyiek. A modern meg a szocko epuletek eltalaltak, a szokokutak viccesek, furcsak, a regi epuletek meg nincsenek agyonrestauralva. Voltam a piacon, beneztem a plazaba, ittam egy sort meg egy kavet.
Ja es a neni. Neni a vasuton. Nyilvan nem ert egy hangot se nem szlovakul. Es teljesen kenyerre kent. Felfogta mit akarok, nagyokat mosolygott (beszel-beszel-beszel) majd varazsolt valamit a szantogepen. Kaptam nyomtatott utitervet vonatszamokkal, indulasi idopontokkal, atszalasokkal, olyat hogy ne kelljen potjegy. Es meg a csomagomat is elpakolta arra a par orara. Mav a mennyben, komolyan.
Na akkor neki a Matranak. Ja nem mondtam: az utiterv nyolc ora es nyolc perc. Igazabol szep volt de ez most mindegy. A hegyekben a vonatok mar nem sietnek annyira, a lengyel mav meg...
Na mindjart...
