abi utaz

Hát akkor így...

Hát ez sűrű lett...

Az a jó abban, hogy bakancsban vágsz neki a városnak, hogy nemcsak állva hagyod a többi túristár a lejtőn, de a domb alján hagyod őket, amikor oda jut a helyzet, hogy sziklát is kell mászni. A város tetején lévő erőd meglehetősen impulzív. Olyan domb ez itt, ami azért nőtt ide, hogy erőd legyen a tetején. Nem tudom, hogy hány közepe van a világnak, de az egyik ott van annak az erődnek az egyik bástyáján. Meg is van jelölve egy nagy kereszttel. Beleálsz körülnlézel és érzed, hogy bármerre lépnél el egy kicsit odébb lennél, mint lenned kellene. Konkrétan nehéz volt elszakadni a helytől.

Nagyon jókor jöttem egyébként. A fontosabb helyeken még vannak túristák, de ha egy kicsit letérek az útról valami kaktuszos ösvényre, máris tök egyedül vagyok. Magányosan szendvicseztem a környék legmagasabb pontján, virágzó kaktuszokkal meg babérbokrokkal körülvéve.

Virágzás. A katkók itt valahogy mások lehetnek. Van ez a katedrális itt. Gigantikus, stílusegyveleg, tengelye valahogy a városnak. Ez most mindegy. A furcsa a kertjében van. A kertje egy klisé. Sövények közt víz ösvények, kis szökőkutak. Az egész pálmák és egyéb trópusi izék alatt. Baszki nem lehet rá mást mondani, minthogy pazar, meg hogy gyönyörű. Na szóval... Virágzik ott valami este. Ott a templomkertben. Már az egész kert hangulata is ilyen, de ez az illat, ez mindennek a teteje. Milyen már, hogy az első a második és a harmadik dolog is, ami az embernek eszébe jut az a szex, amikor véletlenül a templomkertben sétál? Durva afrodiziákum lehet ez a cucc. 

Khmmm... Voltam Picasso kiállításon is. Ezzel kapcsolatban van valami fontos, amire ráfogtam a helyiekkel kapcsolatban. (Már azon az ellentmondáson túl, hogy míg beszéd közben ordítanak, ha fel akarják hívni magukra egy messze álló másik figyelmét, akkor pisszegnek.) A Picasso az jó. Van egy olyan határozott érzésem, hogy én értem ezt a faszit. Ez a srác ez viccel. Minden második képén mosolyogtam. Ahogy vannak zenék amiket nehéz meghallgatni, úgy vannak képek, amiket nehéz nézni. Na ezek itt pont ellenkezőleg. Lehet hogy csak Malagán, de nekem nagyon könnyű olvasnom Picassot. Daliba továbbra is elfáradok, de Picasso olyan mintha úgy gondolkodna mint én, amikor viccelek, csak mélyebben. 

Nem erre fogtam rá. Tök erős volt a tárlat, amit a picassók mellé adtak. A szervező gondolat annyi volt, hogy kik voltak elődként, utódként vagy kortársként kapcsolatban vele. Aggasztó mértékben nem vagyok képben a spanyol képzőművészettel kapcsolatban. Pedig jó, tetszik.

Na amire ráfogtam a helyiekkel kapcsolatban az egy kicsit áthat mindent, amir eddig láttam. Talán úgy fogalmaznék, hogy igényesség az alkotásban.... Nem jó. Inkább körülírom. A kiállítások -- ez is, meg a kortárs is, amin esetefelé voltam -- mintaszerűen rendezettek, jól válogatva, jól világítva, megfelelő terekben, megfelelő keretekben, megfelelő mennyiségű látogatót engednek be egyszerre, jó a teremőrök tekintete, igényesek az útba igazító piktogrammok. De nem ez. Inkább a hiány. Nincs kivitelezésében igénytelen, tárgyként, tintapacák összességeként nem esztétikus, nem jó arányú festmény, montázs vagy szobor. Hiányzik a kortárs múzeumból a kartonból összedobott, csúnyán festett izé. Nincs plasztik. Vas van meg agyag, ha kell. Egy fickó azzal játszik például, hogy épületeken meg bútorokat mintáz meg vaskosan anyagból majd egy gerendával összeveri őket. Ez után mázasan kiégeti az eredményt. Na az is olyan, hogy simán elmennének a cuccok egy budai villa nappalijának sarkában talapzaton.

Igényes. Minden. Jó ránézni. Jó a szemnek.

Úgy tűnik bárhová is repül az ember a reptért és a városközpontot összekötő út valahogy mindig Kőbányán keresztül vezet. Marha korán idult a gép, aludtam éjjel másfél órát. Előző éjjel kettőt. Nem voltam jól. Enyhe fejfájás, kis morcosság. Mért csináltam én ezt magamnak, azt se tudom, hogy alszom, érzés. Ehhez Kőbánya, és őszi eső. Majdnem rossz busz, hangos hülye magyar családok, csendes spanyolok. Semmi nem stimmel.

Nos... tapasztalatként két dolgot írnék fel ide a semmi falára:

1, Aludj indulás előtt, rugalmatlan állapotban nem lehet utazni.

2, Ha már olyan fáradt vagy, hogy ketten vagytok te és a tested, tartsd be a megállapodásokat, amit a testeddel kötsz!

Szóval a város első látásra két részre oszlik. A kettéválasztást egy folyó felhasználásával oldják meg. A dolog nagyon egyszerű: áthalad a busz a folyón és a város egyszercsak érdekes lesz, tele pálmafákkal, erőddel, katedrálisokkal, lepattant sikátorokkal, parkokkal, tengerparttal. A folyó előtt egy unalmasra épített Balmazujváros található, ne menjetek oda, nem megyek többet én sem.

A testttel való összeveszés úgy történt, hogy én igértem néhány apróságot, aztán meg minden más sürgősebb volt. Hálából a testem cipelt engem az esőben rossz felé. Elkerített parkoknak látszó hasziendák között, hegyre fel, hegyről le. Kihalt tengerpartokra vitt, ahol traktorok takarították az uszadékot. Szóval az van, hogy ha három napja alig alszol, 200%-on pörögsz, akkor az nem úgy van, hogy magától jut energia az agyba. Ki kell azt könyörögni. Szóval amikor erre rájöttem, egy kis kaja, kávé, miegymás után elsőre megtaláltam a Hostelt, amiről konkrétan egy vaktérképes emlékem volt, címem semmi.

A hostel neve Babylon. Senki nem beszél angolul. Érted: Babylon.

Amúgy a recepciós punk gyereket ez cseppet sem zavarja a kommunikációban. Azt a technikát használja, hogy angol szavakat kever a spanyoljába, és ettől minden érthető. És tényleg...

A hely barátságos. Az egész város az. Nem nagyon üti bele senki az orrát más dolgába, de ha már szemkontaktust létesítessz, egyből jön egy gesztus, egy intés, egy biccentés, egy mosoly. Engem nagyon meg lehet venni az ilyesmivel, azt ugye tudjuk. Tök kedvesek, így tudnám összefoglalni. Simán kötözködnek, meg ugratnak, de kedvesek, mondjuk nem tudom mit mondanak közben, mert ugye spanyolul teszik. 

Külsőségeit tekintve: Pálmafás sétányok, marha nagy hajók, kis üzletek, kis vendéglők, sok zöld, sok autó, szűk utcák, egyformán öltöző, egyforma emberek, hülye hajak, önműködő napernyő, nem szokták az esőt, nem vezetik el a vizet, sok a kis díszítés a házakon, kreatívak az ablakrácsok, minden kovácsoltvas munka szép, a kábeleket az óvárosban a házak homlokzatán vezetik, silány munka, gányolt, lógó madzagok mindenhol, sok helyen van kerámiaberakás a lépcsőházakban. A pizza finom, az avokádót kilóra adják, a mandula szotyiárban van, nyilvánvaló, de itt ősszel is mindenki este él, tele a város, a csövik jól öltözöttek, az elegáns spanyol öregurak pedig koppra ugyanazt a szinkombinációt hordják. Minden pasi fekete cipőt hord, barna bőrcipőt szerintem nem láttam. Ja igen, mindenki kiabál, az a vicces, hogy amikor egymástól messze vannak, akkor sem kiabálnak hangosabban, ugyanolyan a hangerő, mintha egymás előtt állnának.

Délután már aludtam négy órát, azért vagyok még életben. Asszem most alszom még egy nagyot, ha hagynak a kutyák. (Tele van velük a hostel.) Aztán holnapra kitalálok valami célzottabbat a bóklászásnál...

Úton megint. Támadt megint írhatnékom. Mesélek.

Hát Malaga... Malaga alapvetően úgy lett, hogy már nagyon ki kellett találni a nyaralást és e mellé ezer mást is nagyon ki kellett már találni, úgyhogy mihelyts láttam egy olcsó repjegyet arra a környékre, ahová menni akartam, gyorsan megvettem. Főleg azért persze, hogy ezen már ne kelljen gondolkozni. Vissza meg majd Liszabonból megyek. Ennyi a keret nagyjából. Meg talán annyi, hogy megint vettem országos vonatjegyet, szóval alapvetően vonatozni fogok. A leányzó aki ezzel seftel említette, hogy a spanyol 300km/h-s gyosrvasút az elég állat, ennek következtében valószínűleg felmegyek Madridba is. Az Alhambrát sztrárolták még elég sokan, meg a Sierra Nevada nemzeti park is ott van Granada mellett, szóval az is tervben van. Az a következő talán.

Hát a Brno már jó régen volt.

Érdekes város amúgy. Csehországban még mindig kettéválik a közigazgatás meg az igazságszolgáltatás. Földrajzilag is. Brno a jogi fellegvár. A Csehek itt már egyel kedvesebbek. A kaja is jobb. Sok a csöves az állomás mellett, de amúgy oké a hely.  Kicsit nekem valamiért Veszprémre emlékeztet. Építészetileg leginkább.

Nem is ez a fontos. Inkább az, hogy mennyire összetört, megváltozott azóta a világ. Kellett öregedni megint pár évet. 

No ez már annyira nem jó.

El kell ismerni, hogy szép a város. Jól néznek ki a mellékutcák is, és ott nincs is akkora tömeg. Jók a parkok, menők a szobrok. Tetszik az is, hogy az épületek színe sötét tónusú a bazalt meg a festés miatt. Jól néznek ki kivilágítva. Tényleg rendben van a város. Voltam a DOX-ban is ami a helyi LuMu. Baromi nehéz volt megtalálni és csak a felében volt kiállítás, de érdemes volt elmenni, mert a Rudolf Steiner jókat bír kitalálni. De...

Mi van ezekkel a csehekkel?

Eddig sehol nem éreztem ezt. Most itt mért kell? Nevezetesen, hogy le akarnak húzni. Meg hogy nem örülnek, hogy itt vagyok. Ha utálják a turistát, mért nem zárják be ezt a kurva várost? Komolyan. A hostel gáz. Mindenért plusz pénzt kérnek és saját hálózsákban alszom. Beültem kajálni két helyre. Pont annyi volt, pont annyira finom, hogy ne legyen okom panaszkodni. Csak azt nem éreztem, hogy jó szívvel adják, hogy jól akarnak lakatni. Rezignált türelem az volt. Mosoly, jókedv az nem. A három sörből amit ittam, egy vizes volt. Mért? Asszem két embert állítottam meg kérdéssel, hogy mondja már meg hol vagyok a térképen. Basszus az összes lengyel, az összes német bírt kicsit erölködni, hogy megértsük egymást, ezeket meg úgy kell cibálni, hogy ne menjen már tovább, próbáljon meg segíteni, akkor is, ha nem fluent english. Ami mentette a helyzetet az két információbódés csaj volt, akik adtak jó fej térképet, meg tippeket. Igazából a jó fej térképen is az van, hogy próbálj úgy viselkedni, mint a helyiek, meg hogy állj jobbra a mozgólépcsőn, hogy a local runer-ek elférjenek. Most kijöttem a külvárosba, hátha itt találok jó fej csehet. Rajta van a térképen, hogy kell ilyet keresni.

Végül tényleg elmentem Lipcsébe. Nem is bántam meg a dolgot. A város emberbarát, érdekesnek is mondható, de inkább kiegyensúlyozott. A pályaudvar a legnagyobb ajrópában, ha a wiki nem hazudik. És szép, pontos, kiszámolt, tényleg, nem is érzed, hogy mekkora, amíg nem sétálod körbe egy kicsit.

Amiért ott kell letelepedni az azonban nem ez. Mielőtt elmondom, elárulom, hogy Leipzigbe vinni kell térképet mert nem adnak. Kiírják, hogy turist info arra, és ott nincsen olyan, csak újjabb nyilak. Itt már amúgy rendes németek laknak, a pályaudvaron a jegyvásárlás például ügyfélhívóval működik. Remélem érzed... Majd írok még egyet külön a németekről, mert most már túl vagyok néhány mintavételen.

Hogy mért kell Lipcsébe letelepedni? Azért mert ott van a Képzőművészeti múzeum, ami akkor durranás, hogy még. Komolyan tervezem, hogy kerítek majd valami embereket és visszamegyek csak ezért Lipcsébe. Múzeumozni.

Az első tárlat egy "Raum als Bild" azaz a tér (terem) mint kép című dolog volt. Az a koncepció, hogy a fickó nagyon pontos axonometrikus ábrázolással üres szobákat fest. Mondjuk egy ajtóval vagy egy falból kiálló izével, teljesen mintha renderelt volna. Kórházszerű kezdetben minden kép, nyomasztó, tök monokróm. Aztán színesednek ahogy haladsz befelé. Annyira megszokod, hogy tökéletes az ábrázolás, hogy az első hiba nagyon zavar. Egy falhoz támasztott botnak ugyanolyan színű árnyéka van, mint maga a bot, és nem oda esik ahová kéne. Aztán színesednek a képek, hirtelen az egyik képen fény esik oda ahová árnyéknak kéne. Zavarbaejtően pontosan fel van építve az egész tárlat. A csúcspont egy kb. 6 m széles kép rajta egy hosszú asztal egy üres teremben. Az asztal lábain műanyag védősapka és fehér lepedővel van letakarva. És messziről tudod, hogy ez egy utolsó vacsora parafrázis, pedig egyetlen alak sincs rajta.

Ez volt a kiállítás nyolcad része. Az ideglenes részen volt még egy fickó, aki valami teljesen egyéni stílusban fest. Azt képzeld el, amikor egy képen látod a parkot, a patakot benne, a hidat meg néhány fát és közben a kép valahogy egyben a park térképe is. Komolyan együtt volt a kettő. Legalább öt percig néztem és nem tudom, hogy csinálta. A nőábrázolásai bénák. Minden képen ugyanaz a nő, és mindig torzó. Hiányzik valamilye, mintha szobor lenne.

Az allandó kiállítások is letépik az ember fejét néha. Eljátszották azt, hogy 1600-as évekbeli ikonok és festmények közé betettek egy teljesen őrült 1970-es fotót. A képen egy Jézus levétele a keresztről ábrázolás látható, de ez egy fotó egy templomban az alakok meg templomi szobrok vagy viaszfigurák, a háttérben freskók.

Van ott egy nagy terem márványszobrokkal, több féle márványból összerakva. Középen egy 5 m magas trónus gonoszarcú istenséggel, a trónus széléről épp támad egy sas, az egész profin bevilágítva, néhány szobor szeme vörös. Mondjam tovább?

Ja az épület három emeletes plussz pince. Az átlagos belmagasság 8m. A szintek nem teljesen egybefüggőek, kockák vannak kimetszve belőle, az egész bele van foglalva egy nagy üveges téglatestbe, a lukas részeken tehát kilátsz a városra.

Ehhez jön hozzá, hogy azért jobbról ballról beugrik egy-egy Rembrant meg Monet.

Menjetek Lipcsébe, tehát!

Egész nap, basszus. Nem baj, olyan nagyon nem zavart.

Az a lényeg, hogy ilyen esetekben nem olyan nadrágot kell felvenni, ami meleg, hanem olyat ami nagyon gyorsan megszárad. Hideg ugyanis nincs.

Lassan összeállt bennem, hogy honnan kell közelíteni ezt a fal dolgot itt Berlinben. Nem úgy van az, hogy elmész és megnézed aztán akkor láttad. A Berliniek figyeltek rá, hogy folyton lásd. Több száz a fallal kapcsolatos emlékmű van. Képzeld el mondjuk, hogy egy teljesen átlagos kétszer két sávos utca beletorkollik egy másik utcába. Képzeld hozzá, hogy az egészen keresztöl van húzva egy vörösesbarna márványból faragott sáv, olyan harminc centi széles. Ott volt a fal. Ahol nincs úttest, ott szobrok, intallációk vannak a sáv mellet. 

Van persze emlékkiállítás ahol meghagyták, meg van egy vagy egy km hosszú szakasz, ami galériaként üzemel (és nagyon kemény festmények vannak rajta nagyon kemény szövegekkel), van a Checkpoint Charlie, ahol még most is kinn a tábla, hogy elhagytad az amerikai zónát. De (bocsánat, muszáj új mondatot kezdenem) nem ezek a nagyon ütősek, hanem a kicsit rozsdás krómozott oszlopok, meg az apró jelek az úttesten, meg az óratoronynak meghagyott lövésztorony. Rengeteg van.

Voltam a Charlotenburgban. Barokk kastély, gondoltam, bent majd nem esik. Tényleg nem esett. A parkja a hiresztelésekkel ellentétben nem nagy durranás, a kastélyt meg úgy szétbombázták a háború végén, hogy az egész épületben három eredeti plafont tudtak mutatni. A tárlat amúgy vállalható, de semmi nem indokolja, hogy ez legyen a város leglátogatottabb múzeumja. A teremőrök idegbetegek. Az audioguide eleve kér, hogy ne érj semmihez, ne fényképezz és kapcsold ki a mobilodat, mert minden kárt tesz a sok csodában. (Ha veszel három ajróért jegyet a fényképezőgépednek, akkor persze már nem tesz kárt.) Konkrétan beszóltak, mert hozzáértem a vállammal az ablakpárkányhoz, A másik hülye meg azzal szórakozott, hogy visszarángatta az embereket mert nem az előírt útvonalon mentek. Mintha nem lenne marha mindegy, hogy milyen sorrendbe nézem meg a családi ezöstöt. (Konkrétan erről volt szó.)

Tegnap egy ausztrálllal dumáltam, azt mondta, hogy jó, hogy nem self destruction tourra jöttem. Azt mondta, hogy a hosszú utazásra indulók 80 százaléka partyzni megy. Furcsa. 

Holnap Lipcse majd Prága. Ha sikerül. Lipcsén a pályaudvartól 200m-re van a Museum der bildenden Künste.

Pedig nagyon tudok már itt közlekedni. Az elmúlt két napban legalább egy órát eltöltöttem az Alexanderplatz S és U-bahn komplexumában. Simán sétálsz 5 percet az egyik vonattól a másikig, akkor is, ha tudod hol van.

Ne próbálj meg bárhová is gyalog menni ebben a városban! Úgy néz ki a dolog, hogy ha S meg U-bahnnal a lehető legjobban megközelíted, akkor is meglepően sokat kell menni, mire odaérsz.

Ennek ellenére elég sokat sétáltam, ugyanis modern építészet szempontjából -- ha lehet ezt így mondani, meg ha valaki szereti az ilyesmit -- habzsi-dőzsi van. Nagyon vicces cuccokat találtam. És nem csak a batár százemeletes, amibe bele van tűzve egy üveg esernyő. Van egy csomó csak kicsit furcsa megoldás, áttetsző üvegfal mögött omló vakolatú régi falfelület, egymásba tükröződő ívű toronyházak, íves vagy domború falfelületek hülyesárga kerámialapborítással. Ilyenek. Sok fotó nem lesz. Nem azzal foglalkoztam.

Amivel sok időt töltöttem az egyébként a helyi közlekedési rendszer. Tanultam őt. Kurva könnyen bele lehet zavarodni. Minden vonat pályája íves, kanyargós, sosem tudod, melyik irányba kell felszálni. Minden megállóban van legalább három ember, aki vadul böngészi a kis metróhálózat térképét, és próbál rájönni, merre van észak. Asszem egyébként a túl korán leszálláson kívül minden tipikus hibát elkövettem ez alatt az egy nap alatt.

Alapvetően múzeumoztam, persze. Nem valam jó az idő, viharos szél fúj, néha esik. Ezért maradt el a bringázás.

A Neue Nationalgalerie az amit nem szabad kihagyni. Ez elég meglepő, mert nem vagyok oda a festészetért, itt meg néhány kisebb szobortól eltekintve festmények vannak. Zömében impresszionista cuccok, de nagyon jól összeválogatva. Legyen elég annyi, hogy elsőre simán elsétáltam egy Dali kép mellett, mert nem ugrott ki a szinvonalból. Van egy kisebb termük berendezve csak portrékkal. Tele van pakolva mind a négy fal mint valami ápperklesz családi nappali. (Még kandallópárkány is van) Cimkék sincsenek a képekhez, kis térkép van a bejáratnál, pozició alapján tudod azonosítani a festőt meg a modelt. A poén, hogy minden egyes portré más-más stílusban készült. Realista persze nincs köztük, mindegyikben van egy kis csavar. Na azért a szobáért érdemes volt Berlinbe jönni.

A Bauhaus múzeum felejtős. Olvastam az ajánlóban, hogy milyen nagy a gyüjtemény, és gondoltam, ha valamit, akkor ezt megnézem. Kelet Berlin, Bauhaus, nehogy már ne!

Nos... A tavajelőtti(?) Breuer Marcell kiállítás a Ludvigban minden tekintetben odavert ennek a dolognak, amit itt összehordtak. Az épület mondjuk passzol a témához, a design shop meg egyenesen fantörpikus. Marha jó órát meg számológépet láttam. Ja és azt a fokhagymaprést élőben ami design díjat kapott pár éve. (Az egész egy bordázott henger, amivel a vágódeszkán szétnyomod a fokhagymát. A jó benne az, hogy nem lehetetlen elmosogatni.)

A Berliner Galerie elvileg a modern művészettel foglalkozó múzeum. Beléptem, körülnéztem, aztán mentem vissza Photo pass-ért. Valami eszement tipográfiai atomrobbanás van felnyalva a falra. Na azt agyonfotózttam, azt majd megmutatom. Utána vártam a többit és nem volt. A földszinten szerintem marha gyenge modern festmények voltak sok lilával rikító sárgával és mélykékkel. Meg egy szintén nem túl erős Kassák Lajos tárlat. Kassák, vazze. Ezért jövök Berlinbe. Az emelet már oké, időben áttekinti a Berlini festészetet kb. 1900-2000-ig. Nagy zseniségből keveset adtak, de találtam néhány képet, amit kitennék a nappalimba, ha történetesen lenne olyanom. Szeretik a helyiek a kidolgozott geometrikus cuccokat. Vagy nem is tudom... mondjuk, hogy van egy vezérfonal, érezhető, lehet közöset taláni. Érdekes.

Az extra öröm itt a múzeumhoz vezető táblákban van. Az épület egy kicsit el van dugva, és a közeli zsidó múzeuntól fogva táblák vezetik az érdeklődőt a bejárathoz. Körülbelül 70 tábla lehet, mindegyiket más múzeum adományozta és mindegyiken idézet. Némelyik dadaista, némelyik szerint a szineknek el kell tűnnie, némelyi meg azt mondja, hogy bűnös a múzeum, amely csak a legfőbb szépséget mutatja be. Ilyenek. Ráteszi az embert a témára, mire odaér.

Ja és még valami, ami meglepő.

Berlin baromi mocskos. Az emberek a parkban helyenként a szétszórt szemét mellett ücsörögnek. Fel van túrva a fél város. Útfelujjítanak mindenfelé. Az emberek lazán átmennek a piroson gyalog meg bringával. 

Nem voltam még Berlinben, no! Élt bennem egy kép a németes rendezettségről meg szabálykövetésről, amit máshol láttam is. Itt meg kupleráj van. Nem mondom, nem tragikus, csak meglepő.

Eddig bejön. Az látszik, hogy el tudnék itt lenni mondjuk egy hetet úgy, hogy nem unatkozok. Csak a múzeumok listájából hatot sikerült találnom, amit azért jó volna megnézni, ha már itt vagyok.

Meglepő a város. Ahol eddig jártam -- márpedig elég szép nagy kört rajzoltam -- ott minden szabad négyzetméterre asztalokat meg székeket pakolnak és emberek söröznek. Ami furcsa volt egy kicsit, hogy minden elérhető füves területen is emberek ücsörögnek sörrel. Betévedtem egy eldugott parkba és több csoport piknikeztett este kilenckor. Elég drága a serital az éttermekben ahogy néztem. Ahol nem, oda már én se szívesen ülnék be. Lengyelország után érzem, hogy itt azért nem én vagyok a leglazább srác a környéken. Voltak durva arcok, furcsa alakok, hidunak kifestett raszta zörgő biciklivel 30-al keresztül kacsázva a járdán, csöves külsejű srácok csapatban. A hostel ajtaját is zárják egy óra után. Amikro elindultam Pozsonyba egy hajószakács sráccal utaztam, aki Berlinbe jött, ő is szólt, hogy a medve nem játék.

A holnapi terv, hogy bérelek egy bringát, aztán uccu neki. Már ha nem úgy ébredek mégis, hogy végigmúzeumozom ezt a két napot.

Meglátjuk... Nagy barátkozás itt nem lesz, azt már érzem. A személyzet jó arc, de a lakók közül csak valami német kislánynak vagyok szimpi, de lehet hogy ő is csak udvarias.

Nos.. a tegnapi estét fedje a jótékony feledés homálya.

Csodás módon ma azért mégis csak eljutottam Berlinbe. Ezen egy kicsit magam is meglepődtem.

Tegnap voltam tengerparton. Ha egy lehetőséged van rá az évben, akkor sétálsz egyet a homokban úgy, hogy mossa a lábad a hullámzás. Az már csak egy apró mellékkörülmény, hogy jobb ha ilyenkor nem zuhog az eső, de hát zuhogott.

Ettem valami halat is, amiről nem lehetett megtudni, milyen tipus. Az angol fordítása nem volt benne a szótárban, úgyhogy sosem fogom megtudni.

Az este úgy kezdődőtt, hogy összespannoltam egy féllengyel hollandal egy frankfurti némettel, aki magyarországon akar házat venni, meg egy svájci sráccal. Hogy hogy végződődőtt, azt majd elmesélem élőben. Voltak benne például öltönyös testőrők, akik valami EU delegációt védtek.

No vegre egy jo hely. Kar hogy esik.

Talalkoztam jo fej franciaval. Ez volt a tegnap meglepetese. De ugy kepzeld el, hogy a srac elozekeny meg segitokesz. Furcsa, hogy ilyen is van. Mondjuk nem francianak nez ki, hanem informatikusnak. Az is.

Gdansk amugy tenyleg szep. Koszonet a tippert Csabinak meg Janosnak! El kellett jonni ide. Tipikus kalmar-kikotovaros, hulye alaku a hazak homlokzatanak felso resze.

Megyek megnezem jobban...

Meg annyit a borzalmas lengyel vasutrol, hogy...

...ahh hagyjuk!

Most egy kicsit elfáradtam egyébként, remélem Gdanskban tudok majd egy kicsit pihenni.

Hülye dolog, mert pont nem így akartam csinálni, de azért ha az ember eltölt egy napot Varsóban, akkor csak meg akarja nézni egy kicsit. Baromi érdekes is volt, csak már tele a tököm azzal, hogy naponta 15 km-t sétálok. Nem a tököm van tele vele, a lábaim szakadnak le mindjárt.

Amúgy tegnap találtam az óváros főterén egy Jazz fesztivált. Valami külhoni csapat játszott, svéd volt a zongorista, kubai a bőgős és német a dobos. Szépen elvittek utazni Helyőbába felé. Majd meg kell keresni őket fenn az interneten. Főleg azt a számot, aminek a címének az angol fordításának a magyar fordítása a félelem a cápától. (Sosem tudtam rendesen töbszörös birtokviszonyt kifejezni, szerintem ez is helytelen.)

A hostel amúgy nagyon tré, ne gyertek ide! Az egész város nyomasztó, a lengyeleim is rossz kedvűek, a pincér alkuszik a borravalóra, a végtelen sétálóutcán lévő kávézókban a lányok arca fáradt és unott.

Máshová kell menni. Megyek, keresek egy korábbi vonatot.

Hát a Varsó az elsőre mellbevágó. Azt gondolja az ember, hogy akkor itt majd lesz egy szétbombázott majd újjá épített város. Kis óváros meg elszórva modern éületek. Na ehhez képest kijössz a pályaudvarról és azt érzed, hogy el van állítva az optika. Minden durván túlméretes. Hihetetlen arányvesztések vannan a városban. Aminek öt méteresnek kéne lennie az tizenkettő. A terek túl nagyok. Nem emberléptékű az egész hely. Eleve lejárod a lábad, amíg elsétálsz a sétálóutca végéig, a sugárutak meg kopp egyenesek és nem látsz el a végükig. Tényleg nem. Hidat tesznek a park fölé, a park meg igazából egy erdő utakkal.

Hát valahogy így. Majd fényképen vicces lesz. Amúgy egy 16 emeletes kék kollégiumban lakom egy szlovákiai magyar és egy angol lánnyal. Kicsit nosztalgikus. Már a kék része...

Szerintem alapvetően jó város a Krakkó. Kicsit rá van fókuszálva a túristákra a városközpont, de amúgy kifejezetten szerethető. Látszik, hogy nem valami kirakatban sétálsz, hanem rendesen használják a régi városrészeket is. Ez mindegy...

Voltam romkocsmában, ettem az északai piacon furcsa melegszendvics-pizzát (sült uborkával meg fokhagyma szósszal) a helyi vagány csávókkal, ajándékoztam térképet ortodox zsidó srácnak, de ezek is mindegyek.

Azt akartam elmesélni, hogy voltam a Huta Novaban. Ez krakkó egy kerülete biztonságos távolságban a belvárostól, amit annak idején az oroszok építettek, mondván, hogy majd ők jól megmutatják a túl intellektuális lengyeleknek, hogy hogy kell élni. Szóval fogtam magam és gondoltam megnézem, hogy néz ki a lengyel Dunaújváros, meg hogy mi a különbség az ő meg  ami szocreálunk között.

Nem nagyon sok. Mondjuk, hogy a monumentalitás egy kicsit nagyobb szerepet kapott. Szimmetrikusabb, 1984-esebb, és ami meglepő, sokkal zöldebb. Két tömbház közt van egy fél erdő.

Természetesen itt kellett beülnöm kocsmázni. Nem, nem gondolod rosszul, a Huta Novát prolik lakják.

Hogy rövid legyek, addig nem kellett vodkát inni, amíg ki nem derült, honnan jöttem. Ez a lengyel-magyar barátság dolog baromi mélyen él itt. Összeborulás volt, meg lengyelre tanítás meg minden. Nyilván ekkor muszáj voltam enni is, mert hogy a vérbe jutok vissza kopp részegen.

A savanyított levesük valami eszetlen finom. Főleg vodka után. Az agyonreklámozott töltött tésztaizé felejthető. Fontos hogy egyél mindig levest itt. Abból tudják, hogy ember vagy,

Ugye meg nem mentem sehova este, de a kovetkezoket sikerult begyujtenem:

Egy lengyel bankar, aki bejarta a fel vilagot meg dolgozott mar vagy ot orszagban meginterjuvolta nekem a fel buszmegallot, hogy hol kell leszalnom. (Igazabol a buszmegallo nepe onkent szalt be a dologba) Aztan meg meselte, hogy az apja vagy 10 evet dolgozott Budapesten. Baratok jottek ide, ok is mentek idonkent oda. Egyszer csak az apuka meglepetesszeruen bemutatott valami kislanyt akirol kiderult, hogy a srac huga.

Na ot meg sikerult lehuzni buszjegyre is, mert nem volt aprom.

Egy motoros banda kisvardarol. Oket a sobanyaban szerezereztem. Zakopanibol csillagturaznak a kornyekre. Valami reszben vasutas banda. Ok szerettek, pedig mar rovid a hajam is.

Ket 50-es holgy, az egyik amerikai a masik olasz. Na oket is sikerult lehuzni buszjegyre, mert meg mindig nem volt aprom. Na az mar ego volt. Nem is ez a vicces. A vicces, hogy ezek ketten mukorcsolya birok vilagversenyeken. Onnan ismerik egymast. Meg sosem jartak egymasnal, de folyton egyutt mennek utazni. Kurva sokat utaznak, ami azt illeti.

Dob az egyik egy telefont, hogy itt vagyok a kontinensen, nem csatlakoznal. Az meg: de megnezem, van-e oda fapados.

Elvagyok...

Szoval a lengyel vasut az kemeny. Sajatmotoros kocsik vegig a hegyeken. Olyan a hangja, mintha metroval mennel, csak neha bekapcsol a diesel pofogo is. Igazabol nem jottem ra, hogy van pontosan a hajtasa. A szaga olyan mint a vidamparkban a szellemvasute.

Hogy igazoljam a sztereotipiaimat 15 perccel az orszagba erkezes utan egy lengyel sraccal ucsorogtem egy kis falusi kocsmaban, a helyi standard sort kortyolgatva. Volt szabad 40 percunk, meg amugy is egy iranyba mentunk.

Valami hegyrol jott a Janos, meglehetosen jo gyereknek bizonyult. Eleg melyen belementunk a controled dreaming meg a misztika es realizmus targykorebe tartozo filozofiai vitaba. Kurva jot beszelgettunk az az igazsag. 

O nem jott Katoviceig, ugyhogy utana az embereket neztem. Azok meg visszaneztek basszus. Valami el van allitva naluk ebben a nonverbalis kommunikacio dologban. Tudod mit? A francot! Bennunk van elallitva. Utana mar neztem az utcan, hogy hogy van ez. Ket dolog latszik. Az egyik, hogy nincs nagy bajuk a szemkontaktussal, a masik, hogy amikor megis megelegelik, akkor nem lefele, hanem oldalra kapjak el a tekintetuket. Az egesznek dobbenetes hatasa van. Olyan, mintha egy sokkal befogadobb kozegben lennel. A pasik is igy csinaljak, mondjuk az neha ijeszto egy kicsit. Ja es mosolyognak, ha kedvuk van. Vagy ot vadidegen mosolygott ram miota itt vagyok. Pedig nem neztem ki tul jol tegnap este 20 ora utazas utan.

A lengyel vasutrol meg egy aprosag:

Megerkezek Katovicebe. 10 percem van atszallni.

1, Ket aluljaro van a peronokhoz, parhuzamosan egymastol 50m-re. Jossz kifele az egyiken, es nincs a vegen allomas. Csak elfordul a folyoso, pontosabban ketteagazik. Eleg para.

2, A vonatokat csak indulas elott masfel percel irjak ki. (Vagy csak amikor beert?)

3, Nincs informacios pult. A jegypenztaraknak egyenkent 15m-es sor all.

4, Nem a vaganyt irjak ki, hanem a peronszamot. Egy peronhoz ket vagany tartozik.

5, Az percre egyszerre indulo vonatok ugyanarrol a peronrol indulnak.

Ellenben ezek itt beszelnek nyelveket. Megyek a papirral mutogatva, aztan jon vissza a "Schprichts du Deutsch?". Na ugy mar eleg jo volt.

Tegnap csak annyit lattam Krakkobol, hogy azt mondhassam: Csecse.

Ellenben ma...

Szoval a tengap az hosszu volt. Kicsit meselek.

Komolyan paraztam rajta, hogy majd durvan felverem a szobatarsaimat azzal, hogy fel otkor kelek, de vegeul a hajnalig uvoltve iszogato -- feltehetoen skandinav -- rocker csapat megoldotta ezt a problemamat. Kvazi rank rugtak az ajtot epp amikor ebredtem.

A mar megszokott pantomin utan -- aminek kereteben a potjegy szuksegessege felol erdeklodtem -- fel a vonatra. Kis intermezzo a kirandulo sracokkal, akik miutan a sort befejeztek nekialtak Dzsintonikozni, majd kozosen kiszinezni egy kifestokonyvet. (Ugye ekkor meg nem mult el fel nyolc, nem tudom, mit szivtak el mielott felszaltak.)

Szoval Zilina. Na Zilina mar rendes varos. A varosokat onnan lehet megsimerni, hogy ott kis helyen akar sok ember lenni, ezert kozel teszik egymashoz a hazakat. (Igen, Szeged ilyen tekintetben nem rendes.) Az is sokat dobott a dolgon, hogy az itteniek nem ereznek kesztetest arra, hogy helyenkent aranyozassal taknyoljak be a kovacsolt vaskapukat. Vagy elnyomjak magukban szlovaksaguknak ezt a reszet. Szoval ez egy tok harmonikus kisvaros, passzolnak egymashoz az epuletek, a kis utcakat hasznaljak, atelik a helyiek. A modern meg a szocko epuletek eltalaltak, a szokokutak viccesek, furcsak, a regi epuletek meg nincsenek agyonrestauralva. Voltam a piacon, beneztem a plazaba, ittam egy sort meg egy kavet.

Ja es a neni. Neni a vasuton. Nyilvan nem ert egy hangot se nem szlovakul. Es teljesen kenyerre kent. Felfogta mit akarok, nagyokat mosolygott (beszel-beszel-beszel) majd varazsolt valamit a szantogepen. Kaptam nyomtatott utitervet vonatszamokkal, indulasi idopontokkal, atszalasokkal, olyat hogy ne kelljen potjegy. Es meg a csomagomat is elpakolta arra a par orara. Mav a mennyben, komolyan.

Na akkor neki a Matranak. Ja nem mondtam: az utiterv nyolc ora es nyolc perc. Igazabol szep volt de ez most mindegy. A hegyekben a vonatok mar nem sietnek annyira, a lengyel mav meg...

Na mindjart...
 

No ha muszaj akkor eleg gyorsan tajekozodom. Kesett a vonat, a hostelbe meg ejfelig volt becsek. Osztonbol siman megtalaltam a helyet 30 perc alatt. Meg szerencse, hogy meg Szobon lehuztam a telefonra a compas-t.

A hely oke. Teljes meglepetesemre gond nelkul...

... na igen, itt jon az a resz az angolomrol. Szoval van nekem egy ilyen kissebbrendusegi komplexusom ezzel a nyelv kerdessel kapcsolatban. Legyen eleg annyi, hogy jelen pillanatban az a nagy param, hogy szlovakul nem tudok legalabb par szot. Gondolom direkt csinaljak, de baromi idegesito, hogy siman, ugy tesznek, mintha tudnal szlovakul. Meg csak azt se gondolhatom, hogy mint magyarral izelnek*. Ugye a fejemen nincs betyarkalap a gondolataim meg nem hallatszanak ki.

... szoval az angol egyenlore oke.

Voltam egy tok jo kiallitason egy Milan Dobes-hez cimzett muzeumban. Geometrikus konstruktivista stilusban (nem, nyilvan nem tudtam en se, hogy van ilyen a vilagon, de miutan lattal tiz ilyen munkat, tok egyertelmu, hogy mi ez, szoval letezo es lehatarolhato a dolog) alkot a bacsi, meg nagyjabol a haverjai is. Nagyon magas szinten uralja a ficko a vizualis erzekelest. Nem tudom mashogy fogalmazni. Lerak eled cuccot lencsekbol meg gorbe tukrokbol vagy csak rajzol valamit es pontosan tudja, mit fogsz latni. Sokszor belekerulsz a kepbe, neha forogva, becsikozva. Neha csak pontosan eloszedi azt az erzetet, ami akkor kapott el amikor lattad magad forogni a galeriaban. Csinalt a ficko kromacelbol geometrikus szobrokat, amik pont annyira fenyesek, pont ugy vannak derekszogben, hogy a tukrozodesek miatt ugy hat, mintha attetszo lenne az acel. A masik nagy iranyvonal amikor azzal a hatassal jatszik, amit akkor tapasztalsz, ha vekony poharba teszel szivoszalat. Bizonyos szogbol elkenodik a szivoszal a pohar teljes palastjan. Na a Milan ezt ugy hasznalja, hogy terbeli formakat latsz tole.**

Ja igen, a szocialis resze: A neni, aki alapvetoen kedves volt, elkisert vegig a harom szintes muzeumon, mint az egyetlen vendeget. Atom hangosan kopogott a cipoje es tarlatvezetett nekem. Szlovakul. Komolyan. Hozott konyveket, amiknek a boritoin emberek voltak. Ramutogatott a fejukre, aztan meg korbemutogatott. A masik dolog amit megertettem, az az volt hogy a kifuggesztett plakatkiallitas ezen muzeum tarlatait reklamozta. Tok jo plakatok voltak amugy.

Voltam meg egy design galeriaban is, de az pici volt es IKEA style cuccok voltak benne, csak szebben. Na ahhoz kepest, hogy mennyit kerestem, nem erte meg.

Pozsony amugy egesz kellmes. Nekem mondjuk egy kicsit tul nemetes, szerintem felevente festik a hazakat az ovarosban. A hazak kozti hely meg tul sok, kies, szegedszeru. (de jo szo) A nem-ovaros resze massziv irodaepulet tomeg vagy duhongo szocreal. Nagyon mondjuk nem neztem meg. Kicsit mindig mozog a levego, ettol tunik talan elhetobbnek a klima.

Azt nem ertem, hogy a lanyok hogy maradnak ilyen karcsuk, ha a standard ettermi adag masfelszerese a mienknek. Amugy a kaja jo, a lanyoknak meg tul vekony a szajuk.

*magyarozas amugy van, de valszeg annyi az egesz, hogy itt rank szokas csapatepito jelleggel morogni, mint general bunbakra.

**Egy olyan de olyan Vasarely van ott basszus...

Hát a start az nehezen ment.

Két hete találtam ki, hogy megindulok és hozok magamnak feleséget Lengyelországból kipróbálom, meddig maradok életben egyedül Lengyelország meg Berlin felé vonatozgatva. Kimaradt egy interrail pár éve és gondoltam illene pótolni, s ha már azzal a pár évvel erősebb vagyok, jó volna egyedül menni. 

Kinéztem a jegyet, utánaolvastam, aztán indulás előtt 4 nappal találkoztam egy barátommal, aki tudott egy megoldást harmadannyiért. Persze ez 5 napba telt, én meg a másfél nap csúszás alatt ettem a kefét a forró Budapesten, mert már nagyon nem találtam a helyem a városomban. Inverz jetlag: Még mindig ott vagy, ahol szoktál és nem máshol, ahol lenned kéne. 

Mindegy, a jegyek megvannak az utolsó épeszű vonatot éppen lekéstem, tehát megyek azzal, ami tök hülyeség, este fél 11-re ér be Pozsonyba. 

Megfontoltam Csabi tanácsát, miszerint vagy éjjel érkezel vagy nem foglalsz szállást. A kettő együtt általában nem nyerő. Szóval foglaltam szállást. Ha megtalálom a hidat, amin ufószerű kilátó van és amire gyerekkoromból elvileg emlékeznem kéne, akkor már pillanatok alatt el is navigálok a Hostelbe. Elvileg. Térképem az nincs.