Ne próbálj meg bárhová is gyalog menni ebben a városban! Úgy néz ki a dolog, hogy ha S meg U-bahnnal a lehető legjobban megközelíted, akkor is meglepően sokat kell menni, mire odaérsz.
Ennek ellenére elég sokat sétáltam, ugyanis modern építészet szempontjából -- ha lehet ezt így mondani, meg ha valaki szereti az ilyesmit -- habzsi-dőzsi van. Nagyon vicces cuccokat találtam. És nem csak a batár százemeletes, amibe bele van tűzve egy üveg esernyő. Van egy csomó csak kicsit furcsa megoldás, áttetsző üvegfal mögött omló vakolatú régi falfelület, egymásba tükröződő ívű toronyházak, íves vagy domború falfelületek hülyesárga kerámialapborítással. Ilyenek. Sok fotó nem lesz. Nem azzal foglalkoztam.
Amivel sok időt töltöttem az egyébként a helyi közlekedési rendszer. Tanultam őt. Kurva könnyen bele lehet zavarodni. Minden vonat pályája íves, kanyargós, sosem tudod, melyik irányba kell felszálni. Minden megállóban van legalább három ember, aki vadul böngészi a kis metróhálózat térképét, és próbál rájönni, merre van észak. Asszem egyébként a túl korán leszálláson kívül minden tipikus hibát elkövettem ez alatt az egy nap alatt.
Alapvetően múzeumoztam, persze. Nem valam jó az idő, viharos szél fúj, néha esik. Ezért maradt el a bringázás.
A Neue Nationalgalerie az amit nem szabad kihagyni. Ez elég meglepő, mert nem vagyok oda a festészetért, itt meg néhány kisebb szobortól eltekintve festmények vannak. Zömében impresszionista cuccok, de nagyon jól összeválogatva. Legyen elég annyi, hogy elsőre simán elsétáltam egy Dali kép mellett, mert nem ugrott ki a szinvonalból. Van egy kisebb termük berendezve csak portrékkal. Tele van pakolva mind a négy fal mint valami ápperklesz családi nappali. (Még kandallópárkány is van) Cimkék sincsenek a képekhez, kis térkép van a bejáratnál, pozició alapján tudod azonosítani a festőt meg a modelt. A poén, hogy minden egyes portré más-más stílusban készült. Realista persze nincs köztük, mindegyikben van egy kis csavar. Na azért a szobáért érdemes volt Berlinbe jönni.
A Bauhaus múzeum felejtős. Olvastam az ajánlóban, hogy milyen nagy a gyüjtemény, és gondoltam, ha valamit, akkor ezt megnézem. Kelet Berlin, Bauhaus, nehogy már ne!
Nos... A tavajelőtti(?) Breuer Marcell kiállítás a Ludvigban minden tekintetben odavert ennek a dolognak, amit itt összehordtak. Az épület mondjuk passzol a témához, a design shop meg egyenesen fantörpikus. Marha jó órát meg számológépet láttam. Ja és azt a fokhagymaprést élőben ami design díjat kapott pár éve. (Az egész egy bordázott henger, amivel a vágódeszkán szétnyomod a fokhagymát. A jó benne az, hogy nem lehetetlen elmosogatni.)
A Berliner Galerie elvileg a modern művészettel foglalkozó múzeum. Beléptem, körülnéztem, aztán mentem vissza Photo pass-ért. Valami eszement tipográfiai atomrobbanás van felnyalva a falra. Na azt agyonfotózttam, azt majd megmutatom. Utána vártam a többit és nem volt. A földszinten szerintem marha gyenge modern festmények voltak sok lilával rikító sárgával és mélykékkel. Meg egy szintén nem túl erős Kassák Lajos tárlat. Kassák, vazze. Ezért jövök Berlinbe. Az emelet már oké, időben áttekinti a Berlini festészetet kb. 1900-2000-ig. Nagy zseniségből keveset adtak, de találtam néhány képet, amit kitennék a nappalimba, ha történetesen lenne olyanom. Szeretik a helyiek a kidolgozott geometrikus cuccokat. Vagy nem is tudom... mondjuk, hogy van egy vezérfonal, érezhető, lehet közöset taláni. Érdekes.
Az extra öröm itt a múzeumhoz vezető táblákban van. Az épület egy kicsit el van dugva, és a közeli zsidó múzeuntól fogva táblák vezetik az érdeklődőt a bejárathoz. Körülbelül 70 tábla lehet, mindegyiket más múzeum adományozta és mindegyiken idézet. Némelyik dadaista, némelyik szerint a szineknek el kell tűnnie, némelyi meg azt mondja, hogy bűnös a múzeum, amely csak a legfőbb szépséget mutatja be. Ilyenek. Ráteszi az embert a témára, mire odaér.
