Úgy tűnik bárhová is repül az ember a reptért és a városközpontot összekötő út valahogy mindig Kőbányán keresztül vezet. Marha korán idult a gép, aludtam éjjel másfél órát. Előző éjjel kettőt. Nem voltam jól. Enyhe fejfájás, kis morcosság. Mért csináltam én ezt magamnak, azt se tudom, hogy alszom, érzés. Ehhez Kőbánya, és őszi eső. Majdnem rossz busz, hangos hülye magyar családok, csendes spanyolok. Semmi nem stimmel.
Nos... tapasztalatként két dolgot írnék fel ide a semmi falára:
1, Aludj indulás előtt, rugalmatlan állapotban nem lehet utazni.
2, Ha már olyan fáradt vagy, hogy ketten vagytok te és a tested, tartsd be a megállapodásokat, amit a testeddel kötsz!
Szóval a város első látásra két részre oszlik. A kettéválasztást egy folyó felhasználásával oldják meg. A dolog nagyon egyszerű: áthalad a busz a folyón és a város egyszercsak érdekes lesz, tele pálmafákkal, erőddel, katedrálisokkal, lepattant sikátorokkal, parkokkal, tengerparttal. A folyó előtt egy unalmasra épített Balmazujváros található, ne menjetek oda, nem megyek többet én sem.
A testttel való összeveszés úgy történt, hogy én igértem néhány apróságot, aztán meg minden más sürgősebb volt. Hálából a testem cipelt engem az esőben rossz felé. Elkerített parkoknak látszó hasziendák között, hegyre fel, hegyről le. Kihalt tengerpartokra vitt, ahol traktorok takarították az uszadékot. Szóval az van, hogy ha három napja alig alszol, 200%-on pörögsz, akkor az nem úgy van, hogy magától jut energia az agyba. Ki kell azt könyörögni. Szóval amikor erre rájöttem, egy kis kaja, kávé, miegymás után elsőre megtaláltam a Hostelt, amiről konkrétan egy vaktérképes emlékem volt, címem semmi.
A hostel neve Babylon. Senki nem beszél angolul. Érted: Babylon.
Amúgy a recepciós punk gyereket ez cseppet sem zavarja a kommunikációban. Azt a technikát használja, hogy angol szavakat kever a spanyoljába, és ettől minden érthető. És tényleg...
A hely barátságos. Az egész város az. Nem nagyon üti bele senki az orrát más dolgába, de ha már szemkontaktust létesítessz, egyből jön egy gesztus, egy intés, egy biccentés, egy mosoly. Engem nagyon meg lehet venni az ilyesmivel, azt ugye tudjuk. Tök kedvesek, így tudnám összefoglalni. Simán kötözködnek, meg ugratnak, de kedvesek, mondjuk nem tudom mit mondanak közben, mert ugye spanyolul teszik.
Külsőségeit tekintve: Pálmafás sétányok, marha nagy hajók, kis üzletek, kis vendéglők, sok zöld, sok autó, szűk utcák, egyformán öltöző, egyforma emberek, hülye hajak, önműködő napernyő, nem szokták az esőt, nem vezetik el a vizet, sok a kis díszítés a házakon, kreatívak az ablakrácsok, minden kovácsoltvas munka szép, a kábeleket az óvárosban a házak homlokzatán vezetik, silány munka, gányolt, lógó madzagok mindenhol, sok helyen van kerámiaberakás a lépcsőházakban. A pizza finom, az avokádót kilóra adják, a mandula szotyiárban van, nyilvánvaló, de itt ősszel is mindenki este él, tele a város, a csövik jól öltözöttek, az elegáns spanyol öregurak pedig koppra ugyanazt a szinkombinációt hordják. Minden pasi fekete cipőt hord, barna bőrcipőt szerintem nem láttam. Ja igen, mindenki kiabál, az a vicces, hogy amikor egymástól messze vannak, akkor sem kiabálnak hangosabban, ugyanolyan a hangerő, mintha egymás előtt állnának.
Délután már aludtam négy órát, azért vagyok még életben. Asszem most alszom még egy nagyot, ha hagynak a kutyák. (Tele van velük a hostel.) Aztán holnapra kitalálok valami célzottabbat a bóklászásnál...
